2015. június 5., péntek

A Cambon utca királynője - film és könyv élmények egy témára

Sziasztok Beautyk!

Ismét kicsit eltérek a szokott témától, azonban most nem is megyek olyan messzire: a divat egyik nagyasszonyáról szóló filmek, illetve könyv lesz a mai téma.


A film (a Barbora Bubolava és Shirley Maclaine féle verzió) egyértelműen dráma. Sok közeli, elnyújtott, romantikus beállítás azonban rettentően eltúlzottá teszi mindezeket. Esztétikus, jól megkomponált képekkel dolgozik, a fekete-fehér flashbackek adják a film igazi, történelmi hangulatát, amik visszakalauzolnak egészen a XX.század elejére. A filmzene remekül passzol minden jelenet minden mozzanatához, ez is jól megszerkesztett. Az egész film látványvilága igényes, sok ráfordítással készült, precíz munka. A szereplők is remekül lettek megválogatva, azonban én Sagamore Stévenin és Olivier Sitruk szerepeit megcseréltem volna, ugyanis Boy karaktere sokkal jobban passzolna a mediterrán jegyeket hozdozó Sagamore-hoz.

A film túlzóan romantikus, bár Coco maga ilyennek álmodhatta meg a saját életét. Azonban néha túlságosan is szerénynek, visszahúzódónak tűnik, aki a körülmények áldozata, és ha nem segítenek neki, elveszne. A korhű könyv azonban teljesen az ellenkezőjét állítja. 
A rendező természetesen - hogy hű maradjon ehhez a romantikus mítoszteremtő megoldáshoz - apróbb módosításokkal toldja meg, amelyek filmkritikai szempontból teljesen helyénvalók, azonban a könyvet alapul véve nekem szúrták a szemem. Azonban a jellemfejlődését, személyiségének kialakulását viszonylag jól követi nyomon a film, bár a fiatalabb éveiben én sokkal törtetőbbnek és magabiztosabbnak képzeltem el őt. A film él némi túlzással, pár kreatív megoldással, de a könyv sokszor állítja be Cocot idealistának, aki szereti kiszínezni, romantikusan beállítani a kissé sivárabb történeteit, így ez a megoldás erre a tulajdonságára is rámutat. A könyv szerint fiatalon falta a romantikus regényeket, innen eredhet is ez a hajlama.
Amikor kialszik a láng, miközben Coco Boy halalhírét kapja, zseniális rendezői  megoldás, rám ez az egy mozzanat tette a legnagyobb benyomást.
A stylistok és a sminkesek is kitettek magukért: a ruhákba nem lehet belekötni, remekül eltalálták minden életszakasza stílusát, ruhaanyagát, színeit, sminkjeit. A kiegészítők a leglátványosabbak, mégsem csapnak át a giccsbe, maradnak elegánsak, letisztultak. 
A könyv Cocot bájos, komisz, csípősnyelvű teremtésnek írja le, melyhez a film is alkalmazkodik. Mind a fiatalkori szerénysége, mind az időskori, szabadszellemű és gunyoros modora tetten érhető, remekül kirajzolódik a szemünk előtt. Ezt Shirley Maclain fantasztikusan hozza.


Kissé könnyfakasztó, néhol súrolja a nyálasság határát, egy férfiemberrel biztosan nem lehetne végignézni, mert halálra unná a kissé statikus mivoltát. Ennek a filmnek a látványvilága egyértelműen a nőket szólítja meg, de maga a téma sem a hímneműeket célozza meg, így a rendező élhetett a dráma és a romantika eszközeinek széles skálájával.



A Coco avant Chanel sokkal inkább Coco érzelmeire, életére koncentrál, kicsit a környezetet is figyelembe veszi és használja. A pimasz, életrevaló, ám mégis bájos Cocot festi le, nem pedig a segítségre szoruló báránykát. Smink, ruhák, frizurák, kalapok rendben. A zenék valóban a háttérbe vonulnak, nem olyan hangsúlyosak, csak aláfestők. A főszereplők jobban el vannak találva, Audrey Tautou renek Chanel. Nekem a 2 film közül ez jobban tetszett, ugyanis egyszerűsége és letisztultsága jobban illik a Chanel-imázshoz. 

Még egy utolsó gondolat a filmekről: Barbora túl szép és kedves arcú Chanelnek. Ugyanis ő egy nőiesebb szépség, nincs meg benne az a csípősség, és szigor, amit viszont Audrey filmvászonra tudott vinni. Csalafinta, nem pedig csípős. Egy kitekert példával élve: nem mindegy, hogy édes-savanyú a mártás, vagy édes-csípős.


És itt térek rá a könyvre.Egyik alkotás sem mutat semmit Coco kesőbb kialakult művészeti érdeklődéséből, illetve ezzel a lépéssel ki is hagyja, mint mecénást.
A könyv épp csak annyira száraz, hogy érezzük a tényszerűségét. Viszont - ha hihetünk minden sorának, minden betűjének - Coco lelke szinte boncasztalon hever, és mi a kíváncsiság szikéjével vágunk ütöereket rajta. Nagyon részletes lelki folyamatokat ábrázol, sok összefüggést feltár, és csak ott hagy nyitott kérdéseket, amikre tulajdon képpen nincs is válasz. Mivel sok ismerős és barát részt vett a munkában, teljesebb képet kaphatunk az életéről, érzelmeiről, indíttatásairól, céljairól.... egyszóval a Valódi Cocoról.
Amit én mindkét filmnél hiányoltam, az az élete második felében lezajló szerelmek megemlítése. Ámbár könnyen lehet, hogy így sokkal jobban hasonlít egy romantikus hősnőre, aki tulajdonképpen mindigis csak szeretetre vágyott, és törődésre, aki idővel magára maradt, és élet a munkájának áldozva szerzett világhírnevet, élt túl két világháborút, vette körül magát a művészeti élet krémjével, aki sosem volt hajlandó engedni, és aki szigorával átformálta a nők és ruhák viszonyát.


Mi jut eszetekbe, ha szt halljátok "Chanel"? :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése