2016. február 23., kedd

Új lakkjaim #1

Sziasztok Szépségeim!
Szeretnék nektek egy párat mutatni az új lakkjaim közül.
Az első az Aden Körömlakk 115 Touch me árnyalatban. Egy csere-bere alkalmával került hozzám a kicsike. Én a 6 ml-essel rendelkezem, de lehet kapni 11 ml-es kiszerelésben is, a kicsi 250(!), a nagy 440 forintba kerül.
Ezen a képen látszik a legjobban a színe.
Egy réteges, ami egy ilyen olcsó lakktól nagyon szép, majdnem hiperventilláltam, amikor először felkentem. Nagyon metálos hatása van, de egyáltalán nem nehéz lemosni, mint a legtöbb krém lakkot. a különbség csak annyi, hogy előbb a rosegold színe jön le, és hátramarad egy ezüst réteg. 
Az üvege elég pici (ugye csak 6 ml), az ecset ehhez mérten kicsike, henger alakú, éj ugyan jobban szeretem a laposabb ecseteket, de ezzel sem nehéz teríteni a lakkot, szépen ki lehet vele alakítani a körömágynál az íveket. Mivel mostanában nagyon törik a körmöm, és naponta átfestem, tartósságot nem tudok mondani, de persze ez nagyban függ a fedőlakktól is.
Napfény nélkül annyira nem is feltűnő a rosegold színe, inkább pezsgősebbnek tűnik, napfényben sokkal rózsásabb. amit fent említettem, hogy lemosáskor hogy jön le: az üvegben is lehet látni külön ezüst és rosegold csillámokat, amik felkenéskor egyben vannak.

A másik Az AEngland Crown of Thristles. 
11 ml 2990 forintba kerül, a Naillandben vettem. Még tavaly kinéztem magamnak a Pricess Tears-el együtt, de sajnos az nem volt. 
Ezen a képen a látszik legjobban a színe, az előbbi lakkal nyomdáztam le, ugyan sajnos nem sok látszik belőle. 
Szokásos, hengeres ecset, elég krémes a lakk, szépen lehet teríteni, egy rétegben tökéletesen fed, a fönti képen is egy réteg+fedőlakk van.
Mivel egy rétegben fed, a finise mattabb, ezért kell rá fedőlakk (ízlés kérdése).
Ennek a szórt holos közép lilának van egy pici kékes beütése, amit élőben nagyon nehéz elkapni, inkább csak az üvegben látszik. 
Frissen felkenve, 1 rétegben, árnyékban és napon is.
Én mindkettőnek nagyon örülök, szerintem mindkettő megéri az árát.

Vettek mostanában új körömlakkot? Miket terveztek venni? :)

3 megjegyzés:

  1. Pont tegnap tettem ki a Pesti kiruccanásról szerzett szépségeket. :D Ha gondolod nézd meg nálam hogy miket zsákmányoltam. :D Amúgy mind a 2 lakk meseszép. :D Még nem is láttam az Adennek ezt az árnyalatát, de csak találkozzak vele.... Muhaha :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg fogom nézni! :) csodás kis lakk, érdemes rá lecsapni :)

      Törlés
  2. Az AE csodás, kinéztem én is ezt az árnyalatot! Aden lakkal még nem találkoztam élőben, de meglepően szép lakk!

    VálaszTörlés